2020.10.01

I. Prima Medica Családi Nap - Közösségi élmény és összetartozás

Hagyományteremtő céllal, a Semmelweis Nap alkalmából, a Prima Medica Közösség összetartozás érzésének erősítésére rendeztük meg június végén az I. Prima Medica Családi napot, Vérteslovason.

A Vérteslovas Erdei Iskola és Szabadidőpark csodálatos környezetben található, Budapesttől csupán 40 perc távolságra.

A szabadidőparkban sportjátékok, lovaglás, medencézés, bungee-trambulin és még sok más izgalmas lehetőség állt a rendelkezésünkre.A rendezvény során az ebédet mi magunk készítettük el egy főzőverseny keretében, ahol 4 csapat mérte össze tudását. Két féle főételt tettünk a tűzre, 2 csapat paprikás krumplit, 2 csapat pedig gulyáslevest készített. Már az egyes alapanyagokért is „meg kellett küzdeni”, egy főzős kvíz kérdéseinek megválaszolásával juthattak hozzá a versenyzők az összetevőkhöz. 

A 3 tagú zsűri értékelése szerint nehéz volt a választás, mert mindegyik ételt finoman és ízletesen sikerül elkészíteni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy minden falat el is fogyott. A legeredményesebb csapatot megjutalmaztuk, „konyhafőnöküket” pedig a „Legkiválóbb főszakács” címmel tüntettünk ki, mely címet a győztes egy évig, a következő Családi napig birtokolhatja. 

A délután folyamán hideg italok és sütemények mellett folyt a kötetlen beszélgetés, kollégák és családtagjaik között.

A gyermekek szórakoztatásáról, - akik felszabadultan élvezték a falusi környezet, a lovak, a szabadidős játékok és a hűsítő vizű medence nyújtotta kikapcsolódás örömét – képzett animátorok gondoskodtak. A nap lezárásaként egy tekeversenyre is sor került, a vállalkozó szellemű résztvevők között.

Reméljük, hogy az együtt töltött értékes idő, a barátságos környezet, a jó hangulat és a szíves vendéglátás biztosította, hogy pozitív közösségi élményben részesülhessenek kollégák és családtagok egyaránt. A vidám percekről a rendezvényen készült fényképek tanúskodnak.

További hírek

Karácsonyig minden péntek Brown Friday!

Karácsonyig minden péntek Brown Friday!

2020.12.04

A Prima Medica EgészségHálózat és páciensei ismét a ferencesekkel együtt segítenek a rászorulóknak.

Tovább
PRIMA MEDICA SPORTNAP - HANGFÜRDŐVEL EGYBEKÖTÖTT JÓGAÓRA

PRIMA MEDICA SPORTNAP - HANGFÜRDŐVEL EGYBEKÖTÖTT JÓGAÓRA

2020.10.29

A Prima Medica Egészségközpont legújabb szervezése a Sportegyesület, mely első közösségépítő és kikapcsolódást segítő programja egy hangfürdővel egybekötött jóga óra volt.

 

Tovább