Az ultrahang vizsgálat rövid történeti áttekintését követően, személyes tapasztalatokkal átszőtt előadásából megtudtuk, hogy az ultrahang használata a pulmonológiában egy igazán innovatív megoldás, mely hatékony segítségnek bizonyult a koronavírus-fertőzött betegek kórházi kezelése során is.
Egy rövid szünetet követően felfrissülve hallgattuk dr. Hidvégi Edit következő előadását. Az ultrahang vizsgálat rövid történeti áttekintését követően, személyes tapasztalatokkal átszőtt előadásából megtudtuk, hogy az ultrahang használata a pulmonológiában egy igazán innovatív megoldás, mely hatékony segítségnek bizonyult a koronavírus-fertőzött betegek kórházi kezelése során is. A vizsgálat sugárterhelés nélkül, akár naponta több alkalommal is elvégezhető, ezáltal eredményesen alkalmazható mind a diagnózis megállapításában, mind pedig a nyomonkövetés terén.
Az idei évben második alkalommal megrendezett Prima Medica Szakmai Napon a tüdőgyógyászat területét érintő újdonságokról hallhattak érdekességekről, újdonságokról magas szakmai színvonalú előadások keretén belül az érdeklődők.